Az első utazási beszámolóm Erdélyről fog szólni. Az egyetemem szervezésében létrejött 4 napos Csíkszeredai tanulmányutamat mutatnám be programokkal, élményekkel, gyönyörű tájakkal kis kedvcsinálónak. Elnézést, ha talán túl rideg vagy néhol aprólékos a beszámoló, az egyetem számára készített verziómat osztom most meg veletek.
Az útvonal a következő volt:
(A linken a nagyítható, részletesebb térképhez jutsz)
1. nap: 27.-e, csütörtök
Az utazás csütörtök hajnalban vette kezdetét, a Szent István Egyetem gépész épülete elöl. Mikor az indulás helyére érkeztem rengeteg álmos, korán kelt hallgató vett körül. Én magam nem aludtam, túlságosan izgatott voltam, és féltem, hogy netalán elalszom, és lekésem a tervezett indulást. Így hát tűkön „állva” vártam, hogy a busz elinduljon. Sajnos a busz méreteivel nem számolva túl sok holmit cipeltünk fel magunkkal, így saját hibánkból adódóan elég szűkösen voltunk az oda vezető úton.
A Magyarországi távot mindenki átaludta, csak a határnál kezdtünk el élénkebbé válni. A sikeres, és zökkenőmentes határátlépés után, kisebb alvásokkal megszakított nézelődéssel csodálkoztunk rá közeli szomszédunk természeti értékeire, kultúrájára. A táj lassan változott, dombos vidékre keveredtük, távolba vesző tengernyi repce sárgállott, és messze felbukkantak a Kárpátok fenséges vonulatai. Később a hatalmas mezőgazdasági táblák felaprózódtak, más haszonnövények vették át helyüket, a friss szántások kopársága pedig, látni engedték az összemosódott talajrétegek ezernyi különböző színátmeneteit. Úgy éreztem egy festménybe kerültem, minden olyan hatalmas volt, vad és háborítatlan, és mégis ismerős. A kis falvakban, amiken áthaladtunk, lassan egyre több magyar írást véltünk felfedezni. Az utcanevek, a boltok nevei mind magyarul hirdették, hogy több száz kilóméterre a határtól ismét haza értünk. Székelykapuk, gémeskutak, tulipános faragott kerítések, és szalmarakások voltak mindenfelé, mintha csak a Magyarság történelmébe nyerhettünk volna bepillantást. A Magyar származású emberekről elnevezett utcatáblákon néhol még az illető születési ideje, és életében tett fontos cselekedetei is fel voltak tüntetve! Igazán példaértékűnek találtam ezt a fajta kezdeményezést - amivel úgy hiszem- hogy a helyi emberek a saját magyarságukat és hazaszeretetüket erősíthetik.
Végül délután megérkeztünk Nagygalambfalvára és vele együtt a nyárba (csodálatos meleg időnk volt majdnem minden nap, míg otthon tomboltak a viharok és az esőzések).
Olvastam a Székelyek hatalmas vendégszeretetéről, de engem is meglepett, hogy mekkora sürgés-forgás támadt a polgármesteri hivatalban érkezésünkre. Gyerkó Levente polgármester úr köszöntött minket, és vendégül látott saját házi sajt- és kenyérből készített zsíroskenyér szeletekkel, zöldségekkel, szintén házi sajtos, és köményes pereccel és hideg frissítővel. Megszeppenve és nagyfokú érdeklődéssel hallgattuk a falu bemutatását. Ez után két szakmai előadásban is részünk lehetett, hála Isan Csongornak a Zöldfolyosó Egyesület elnökének, és Marmureanu Bíró Leonardnak vadászati igazgatónak. Az előadások kellemes hangvételűek voltak, mégis rengeteg érdekes információt tartalmaztak. Megtudhattuk, hogy milyen állapotban vannak Erdélyben a Natura2000-es területek, és hogy milyen jövőbeli tervek várhatóak. Emellett a helyi vadgazdálkodásba is betekintést nyerhettünk. Többek között a Román vadászati törvényekkel is megismerkedhettünk, de az előadásban nagyobb hangsúlyt kapott a nagyragadozófajok helyzete, károkozásuknak mértéke. A nagyvadfajokról is sokat hallhattunk, többek között azt is, hogy a rengeteg ragadozó miatt, hihetetlenül kevés példány él a területen, egy hazai nagyvadas vadászterülethez képest.
A program után a Nagygalambfalva határában található Natura2000-es területre is ellátogattunk, melynek fenntarttatási és más feladatait a vadásztársaság, az önkormányzat és a természetvédelem közösen látják el. Itt megtekinthettük a csoporttársaim szavajárásával élve elnevezett látképet, a „Megyét”. Nevét a Gyűrűk úra című filmből ismert hobbit falva után adták, mivel a kilátóról szemünk elé táruló kilátás, a kanyargós földutai, és a zöld dimbes-dombos táj látványa a Hobbitok földjére emlékeztette őket. Ez a pozitív jelző valóban megérdemelt volt, a panoráma tényleg mesébe illett. Ezt csak tetézte a közelben található Rák-tó és a maga különlegessége, az úszó sziget.
A táj a kilátóról.
A kilátó és a Rák-tó.
Végül a napot a Csíkszeredán található szállásunk elfoglalásával zártuk. A szállás nagyon kellemes, tágas, tiszta és modern volt, rengeteg luxus tárggyal ellátva (lcd tv magyar nyelvű adóval, magazinok, könyvek szintén magyar nyelven, külön fürdő és wc a szobákhoz, külön társalgó, és felszerelt konyha stb.). Mondanom sem kell, hogy (többünk) évek óta kollégiumban élő egyetemista lévén, ez a színvonal magasan túlszárnyalta minden elvárásunkat, és elképzelésünket. Ilyen környezetben könnyű volt a feltöltődés a másnapi programokra.
2. nap: 28.-a, péntek
Másnap a svédasztalos reggeli után (amiben minden nap részünk lehetett!) Sepsiszentgyörgyre utaztunk, hogy Demeter János a Székelyföldi Vadászati Múzeum igazgatója kalauzolásával ismerjük meg a vadászati múzeumot és az Óriás-pincetetőn található Háromszéki Magyarok Parkját. A múzeum hazai és afrikai trófeákból is nagyon felkészült volt. Esztétikusan berendezett termek fogadtak, ahol egyik lenyűgöző trófea sem nyomta el a másikat. A sokszínű kiállítási tárgyakhoz különböző meséket is kaptunk, mint a régi medvebőrnyújtási történetek, az akkori vezetők trófeájának túlbecsülése szándékából, vagy a kommondói hatalmas gímbikák agancsairól való értekezés. Kézbe kaptunk óriási hullajtott agancsokat, láttunk emberevő krokodil trófeát, és lőhettünk egy interaktív játékkal afrikai vadakra. Tartalmas, informatív és szórakoztató programcsokor volt.
A világbajnok medvekoponya.
Gyönyörű trófeák.
Múzeumi látogatásunk után a fentebb említett Háromszéki Magyarok Parkjába látogattunk, ahonnan Európa legnagyobb összefüggő takarásmentes panorámája tárult a szemünk elé. Sajnos a meleg párás idő miatt a látóhatár igencsak elhomályosult, de így is gyönyörködhettünk az alattunk elterülő Háromszéki községekben, és a megannyi Székely településben. Ezeket a fő emlékmű körül szirmokban végződő kőoszlopokon is megörökítették. Túravezetőnk részletesen megismertetett minket Székelyföld történelmével, a műemlék kapuknál végig haladva barangoltunk keresztül a fontos történelmi fejezeteken. Végül csoportképpel koronáztuk a kirándulást, az egyik kép egy Szkíta síron állva örökíti meg a tanulmányút részvevőit.
Háromszéki Magyarok emlékműve.
Panoráma a falvakat jelölő kőtömbökkel.
Napunkat tovább gazdagította egy háromfogásos ebéd, melyet Sárkány Árpádnak a Vadászati Múzeum alapítójának vendégeként fogyaszthattunk el. Az étel ízletes volt, és exkluzív helyen költhettük el, mégpedig az étterem nem nyilvános emeleti szárnyában, ahonnan a sepsiszengyörgyi városi forgatagra is rálátásunk lehetett. Pár órás szabadfoglalkozás keretében elvegyülhettünk a vásárban, bejárhattuk a városi parkot, és még hobbymnak is szentelhettem egy kis időt (geocachingelés).
De a nap itt még mindig nem ért végett! Este töltöttkáposzta vacsora várt minket Csíkszereda egy remek éttermében, ahonnan igazi Csíki sört kortyolgatva nézhettük végig a naplementét.
3. nap: 29.-a, szombat
A napot a Csíkszeredán, Mikó várában kezdtük, ahol Gergely András nyugdíjas történelem tanár kalauzolásával ismerhettük meg a középkori vár népének mindennapjait, a pásztorkodás, a parasztcsaládok boldogulását, életétvitelét, és informálódhattunk a könyvek, kegytárgyak restaurálásáról, és többet tudhattunk meg a nyomdászatról és a könyvkötésről is.
Ez után a Csíksomlyói kegytemplomban – a zarándokokhoz hasonlóan – nyerhettünk üdvöt az oltár fölött magasodó Mária szobor lábának megérintésével.
A templom egy részlete.
Utunkat az Erdély és Gyimes határán a hajdani államhatár védelmét szolgáló Árpád vonal felé vettük. Pár perc nézelődés és információ morzsa után Gyimesbükkre utaztunk megismerkedni a monarchia határán fekvő utolsó híres 30-as Őrházzal, és a felette magasodó Rákóczi várrommal. Társaságunkba szegődött egy kedves kóbor kutya is, ami mindenki kedvencévé vált.
Árpád vonal, és a hajdani lövészárok maradványa.
A kóbor eb, a Rákóczi várromon lesi a tájat.
Következő állomásunk a szintén Gyimesbükkön található Fatányéros étterembe vezetett, ahol ünnepi lakomában részesülhettünk hagyományos Csángó fogásokból. Sokunk már a leves bőséges adagjától is jól lakott, így a fatányéron tálalt puliszkát már csak kevesen tudtuk megenni, a desszertről nem is beszélve. Páran elcsomagoltatással próbálták menteni a finom falatokat, így később is élvezhették a remek ízeket.
Hazafele menet még egy Skanzennél is megálltunk, ahol a hagyományos építészetre, a növényekre és tájra ismét rácsodálkozhattunk.
4. nap: 30.-a, vasárnap
Vasárnap megérkezett a rosszidő, így Csergő Ottóval, a Gyilkos-tó-Nagyhagymás Nemzeti Park természetvédelmi őrével, a 1256 méter magasan elterülő Pongrác-tető nyújtotta panorámát nem láthattuk a nagy ködnek köszönhetően. Ennek ellenére izgalmas történettel kárpótolt minket, melyben megismerhettük a Nemzeti Park működését, és a területen folyó gazdálkodási formákat. Az előadás végén feltett madarászattal kapcsolatos kérdéseimre is készségesen válaszolt. Megtudtam, hogy a területen élnek többek között hajnalmadarak, és vízirigók is. Utóbbit sikerült is lencsevégre kapnom, bár nem túl jó minőségben. Itt jegyezném meg, hogy utunk során rengeteg madárfajjal találkoztunk és többről most volt lehetőségem először képet készíteni!
Pár kép a tanulmányút során készített madárfajokról. (vízirigó, fenyőrigó, erdei pinty)
Következő állomásunk a Gyilkos-tó volt, ahol megismerhettük a tó kialakulásának történetét, és délután az idő kitísztultával még csónakázásra is lehetőségünk nyílt.
Még ez előtt bejártuk a Békás-szorost, ami szintén egy életre szóló élménnyé fog válni. Ködbe vesző, égig érő hatalmas ormok magasodtak fölénk, miközben alattunk a mélyben szélsebesen zubogva rohant egy hegyi patak. Szerpentinnel ölelkező vadregényes tájon ereszkedtünk alá, egészen a szűk szoros sziklafalába telepedett portékás bódékig. Közben hegyi billegetőket, vízirigók cikázását, megannyi hegyi érből felduzzadt vízeséseket és még annál is több mohafajt szemlélhettünk meg. Leereszkedtünk, nézelődtünk, vásárfiát, áfonya és fenyőpálinkát vásároltunk, majd újra buszra szálltunk, hogy ismét felkapaszkodjunk a Gyilkos-tóhoz, az éttermi ebédhez, és a már említett csónakázáshoz. Külön tetszett az ebédben, hogy szabadon választható volt a leves, így lehetőségem nyílt egy nagyon finom tejfölös pacalleves magkóstolására.
A csoport, a Gyilkos-tó és a ködbe vesző hegyek.
A Békás-szoros szerpentinjei.
A sziklafalban meghúzódó vásáros bódék.
Mikor azt hittük, hogy az aznapi program a végéhez ért, a busz megállt a Máriakő kilátónál, ami egy hatalmas füves rét volt. Onnan egy völgybe nyertünk betekintést. Szinte mellettünk legelt egy szarvasmarha gulya, kolompjaik kongása csak még hangulatosabbá varázsolták a kirándulást. Kicsit lemaradva a csoporttól szemléltem a természetet, mikor hirtelen ötlettől vezérelve egy képet készítettem róluk, azt gondolva, hogy a hegy szépségét vizslatják. Mikor közelebb mentem hozzájuk kiderült, hogy megpillantottak két zergét a sziklafalon falatozni, és ezt szemlélték olyan lelkesen. Talán ez volt az utazásunk csúcspontja.
Máriakő kilátó még a köd függönyében.
Tisztelet a hegynek. 
Zergék a sziklafalon.
Följebb haladva a fenyőerdőben egy kis meredélyen ismét csodás panoráma, és egy pár halom zergeürülék fogadott minket, aminek a lelkes begyűjtésével koronáztuk meg a napot.
Alattunk a Békás-szoros.
5. nap: 31.-e, hétfő
A rengeteg élménnyel és szuvenírrel felszerelkezve, a svédasztalos reggelinket elfogyasztva vágtunk neki hosszú hazavezető utunknak. Közben már csak Korondon álltunk meg, hogy a fazekas falu termékeit is megismerhessük. Itt még pár emléktárggyal gazdagodva búcsúztunk Székelyföldtől, Erdélytől, a sok kalandtól, és haladtunk Magyarország felé, melynek síkja a Kárpátok véget nem érő hegyei után még laposabbnak tűntek.
Ez a tanulmányút mindannyiunk emlékezetébe bevésődött, a vadgazdálkodásról, természetvédelemről, és történelmi információk egy részével együtt. Mindannyiunk nevében köszönjük a Szent István Egyetem Kárpát-medencei Agrár és Vidékfejlesztési Innovációs Központnak, valamint a csíkszeredai székhelyű Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány támogatásának, hogy lehetővé tették ennek az utazásnak a létrejöttét, és hogy pár vadgazda mérnök növendék, és oktató szerezhetett szakmai tudást, igazán hozzáértő emberektől.
